Háttér
A magyar gazdaság harmadát érinti a generációváltás
A rendszerváltás után több ezer vállalkozást alapított az az akkor harmincas-negyvenes korosztály, amely napjainkban éri el a nyugdíjkorhatárt. Ezek a vállalkozások jelentős szerepet látnak el nem csak a hazai gazdaságban, de a tulajdonosok családjának életében is.
A generációváltás professzionális előkészítése és lebonyolítása ezeknek a cégeknek a számára szükségszerű a túléléshez, és egyben lehetőség a megújulásra.

RÉSZLETESEN
Mivel jár a generációváltás?
Kihívások
Egy évtizedek alatt felépített vállalkozás – akár egy sarki közért, akár egy nagyvállalat – óriási érték az alapító szemében, nehezen válik meg tőle, biztos akar lenni abban, hogy jó kezekbe kerül. Fel kell készülnie arra, hogy eljön a nap, amikor más szerepben lép be a cég kapuján, felszabadul a felelősség alól, és több ideje lesz, amit másra tud fordítani. El kell fogadni, hogy az átvevő hibázni fog, és néha hagyni kell hibázni, hogy tanuljon, de a céget ne veszélyeztesse. Ez nagy felelősség.
Az új generációk sok mindent másképp látnak, mint az alapítók. Ha átveszik az irányítást gyakran másképp tervezik az vezetést, sőt akár a vállalkozás profilját is megváltoztatják. Felül kell vizsgálniuk a cég stratégiáját, értékelni kell a beszállítókat és a munkatársakat, fel kell mérni az eszköz- és ingatlanállományt, az informatikai hátteret, a személyi állományt, a szellemi tulajdont stb. Szükség esetén újra kell tervezni a cég jövőjét, arculatát.
A két megközelítés külső, szakértői segítség nélkül konfliktushoz vezet, esetenként anyagi gondokat is okoz.
Megoldások
- Az átvevő(k) felkészítése a vezetői és/vagy tulajdonosi szerepre
- Az átadó felkészítése a nyugdíjas időkre
- A munkatársak felkészítése az új vezetésre
- Ki milyen feltételekkel veszi át a céget?
- Tulajdonos vagy vezető legyen a családtag?
- Milyen állapotban legyen a cég átadáskor
- A testvérek szerepe a cég életében
- Külső szereplő (pl. ügyvezető) bevonása
- Családi alkotmány készítése, örökösödés
- Cégértékelés, átvilágítás
- Stratégia alkotás
- Vállalkozási forma átalakítása
- Digitális transzformáció
- Finanszírozási lehetőségek
- Pályázatok